Elizabeth Gilbert a félelemről

"Úgy képzelem, hogy mindazok, amelyekről az előbb beszéltünk, a kreativitás, az ego, a félelem, mindannyian hozzánk tartoznak, más-más részeink. Ha új kreatív kalandra indulunk, olyan, mintha hosszú autóútra indulnánk. Mindannyian ugyanabban az autóban ülünk. Ott van a kreativitás, az ego, a félelem, a bizonytalanság, stb. A szabály az, hogy a lelkem, ami én magam vagyok, és a kreativitás, mi ülünk elöl (nevett). A többiek velünk tarthatnak az úton, de hátul kell maradniuk az autóban. Miközben vezetek, beszélek hozzájuk, például a kreativitással terveket kovácsolunk, hogy merre menjünk, mit csináljunk. A kreativitás nagyon izgatott, nagyon fűti a szenvedély, van egy csomó ötlete, akárcsak nekem. Közben a hátsó ülésen, mint a gyerekek, visítoznak a többiek, neked azonban hátra kell fordulnod, és azt kell mondanod: pszt, a mami most vezet! (nevet) Mami vezet, a kreativitás fogja a térképet, és ti, srácok, itt lehettek az autóban, de nem dönthettek semmiben. De azt is tudom, hogy nem szállhatnak ki az autóból, hiszen ők is az én részeim. Mindig ezt képzelem, és amikor elkezdek félni, azt mondom, ó, megengedtem a félelemnek, hogy előre üljön, holott neki nem lenne szabad. Ha megtörténik, az nagyon rossz döntésekhez vezet. Az egyetlen döntés ugyanis, melyet a félelem hozhat, hogy leállítja az autót."

Forrás: 

http://konyves.blog.hu/2014/11/16/elizabeth_gilbert_interju?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_11_17&utm_campaign=index