A lélek botanikája

Az írónő személye ellenére nem kapott nagy hírverést nálunk Elizabeth Gilbert új könyve. Én tavaly láttam először Milánóban az angol nyelvű kiadást, ami gyönyörű volt (sokkal szebb, mint a magyar), de igencsak vaskos.

A könyv őszintén szólva meglepett: ha egyszerűen akarnám megfogalmazni, egy mohakutatónő élettörténete. Ez persze nem a legjobb marketinges szöveg. Nem is adja igazán vissza azt, amiről a könyv szól. Persze ez a történet lényege, de közben annyi minden más is: érzékletes útleírások, kalandok, erotika, a lélek mélységei, két ember egymáshoz fűződő viszonya, az élet értelme biológiai és lelki szempontból - hogy csak néhány dolgot említsek.

Mindenesetre gyönyörű, elgondolkodtató, és nagyon-nagyon érdekes.

Az írónő így beszél a könyvről:

"Ez a könyv nagyon fokozatosan jött létre, darabjaiban. Az első darabka az volt, hogy tudtam, megint regényt akarok írni, mert akkor már évek teltek el a legutóbbi regényem óta. Hogy őszinte legyek, egy picit féltem is, hogy elfelejtettem, és biztos akartam lenni abban, hogy nem veszítettem el ezt a képességemet. Emellett tudtam még, hogy növényekről akarok írni, mert idővel szenvedélyes kertésszé váltam. Azt kellett kitalálnom, hogyan lehetne izgalmas regényt írni a kertészkedésről (nevet). A harmadik pedig, hogy egy tizenkilencedik századi regényt akartam írni. Nagyon szeretem az akkor született műveket, még akkor is, ha az a baj velük, amit ön is említett. A hősnők előtt mindig két lehetőség kínálkozik: vagy hozzámennek Mr. Darcyhoz például egy Jane Austen-regényben, vagy a vonatkerék alatt lelik halálukat, mint Anna Karenina. Nem hiszem, hogy a nők élete szükségszerűen ilyen lett volna akkor, vagy éppen most. Azon nők többsége számára, akiket én ismerek, egyik befejezés sem volt adatott meg. Én tehát ennél bonyolultabb női karaktert szerettem volna írni."

"A regény főhősét Alma Whittakernek hívják. Gilbert azt tudta, hogy az „alma” latinul lelket jelent, arról azonban fogalma sem volt, hogy magyarul is van jelentése. Erre egy magyar rajongója hívta fel a figyelmét a Facebookon, miután a könyv megjelent Amerikában. „Ez így tökéletes, hiszen a nő angliai nagyapja Almamágus volt. Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam. Azt tudtam, hogy latinul azt jelenti, lélek, de azt nem tudtam, hogy magyarul almát jelent. Most még jobban szeretem ezt a nevet”

Arról, hogy a könyvet a nagymamájának ajánlotta:

"Most százegy és fél éves, majdnem százkettő. Nem sürgős neki, hogy eltávozzon. Nyolc gyereket nevelt fel, egész életében szerény körülmények között élt. Nagyon okos asszony, nagyon fegyelmezett, nagyon szorgalmas, és nagyon józan. Az a hitvallása, hogy az élet olyan, amilyen, fogadd el, ami történik veled, hozd ki magadból a legjobbat, kelj fel korán, és dolgozz. Ne panaszkodj, ne sírdogálj, csak dolgozz, dolgozz még keményebben, és maradj tisztességes. Azt hiszem, ez az ő filozófiája. Ami nagyon érdekes a hozzá hasonló nőkben, és Alma is ilyen, az ahogyan a boldogságra és a megelégedettségre tekintenek. A boldogság olyan, amit mindenki keres-kutat, és nem hiszem, hogy a nagymamámnak valaha eszébe jutott volna, hogy neki ezt kellene tennie. Nem hiszem, hogy ő valaha azt gondolta volna magáról, hogy jogosult lenne a boldogságra. Nem hajszolta a boldogságot, megpróbált tisztességesen, becsületesen élni. Ennek eredményeként pedig nagyon megelégedett emberré vált. Napjainkban a boldogságot célul tűzzük ki, pedig a boldogság csak a mellékhatás, egy jól megélt élet mellékhatása."

A teljes interjú itt olvasható: http://konyves.blog.hu/2014/11/16/elizabeth_gilbert_interju?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_11_17&utm_campaign=index

A regény olvasása idején láttam a http://nicety.livejournal.com oldalon ezeket a fotókat és úgy éreztem, annyira összecsengenek a könyv világával, hogy meg kell mutatnom nektek őket.