Melyik vagy?

Feldmár András elgondolkodtató írása...

"Nehéz, néha lehetetlen, „feldolgozni” azt, hogy valaki engem bánt, vagy bántott. Jean Améry, született Hanns Chaim Mayer, Ausztriában, a második világháború alatt Franciaországban az ellenállási mozgalomban harcolt. A francia nácik letartóztatták és fogságba ejtették. Többször is megverték, megkínozták, de túlélte. A háború után írta meg On Suicide: A Discourse on Voluntary Death c. könyvét. Miután befejezte és postázta a kiadónak, öngyilkos lett. A könyvben logikusan és meggyőzően kifejti, hogy számára a halált választani nem elmebetegség, nem őrület, hanem racionális elhatározás és tapasztalatai eredménye. Amikor belenézett annak a nyilasnak az arcába, aki először gyomorba bokszolta, míg két másik nyilas őt lefogta, nem látott semmi jelet, ami megkülönböztette volna támadóját egy szelíd, jóindulatú embertől. Attól a pillanattól kezdve nem bízott meg senkiben, félt mindenkitől, hiszen egy ártatlan ábrázat mögül, adott pillanatban előléphet a gyilkos. A háború utáni első hónapokban, amikor éppen elsétált egy párizsi kávéház előtt, megismerte kínzóit, akik egy asztal körül ültek és ettek, ittak, mulattak. Akkor értette meg, hogy ebben a világban nem létezik igazságosság, ennek a három embernek nem kell elviselnie gonoszságuk büntetését, nem kell felelniük tetteikért. Így jutott Améry oda, hogy belássa: nem akar élni egy ilyen világban, nem akar résztvenni ilyen játszmákban, kilép. Bizalom és igazságosság nélkül nem tud nyugodni, állandó félelemben nem érdemes élni.

Nem egyszer tettem fel magamnak a kérdést, hogy ha ő leült volna velem beszélgetni, vajon tudtam volna mondani bármit, ami miatt meggondolta volna magát. Nem is arról van szó, hogy meg akarnám győzni őt, hogy ne ölje meg magát, hanem inkább arról, hogy én miért szeretnék mégis élni?

Lina Wertmüller Seven Beauties c. filmjében a hős mindenáron túl akarja élni a koncentrációs tábor retteneteit, mert elképzeli, hogy mindez el fog múlni és gyönyörű nők, finom ételek, élvezetekkel dús, boldog napok várnak rá. Ilyen vagyok én is. A legrosszabb közepette, a legdurvább élmények után, élénk képekben látom, elképzelem a kellemes, élvezetes, boldog jövőt. Améry elveszítette a képzelet, a fantázia fakultását. Ő optimista volt és a csalódások fájdalma tűrhetetlenné vált. Én pesszimista vagyok, fel vagyok készülve a legrosszabbra, így állandóan örülök és kellemes meglepetés számomra, ha simán, jól, könnyedén mennek a dolgok.

Talán még arról is szóltam volna Améry-nek, hogy a harcművészetek, meditáció, zene és pszichoterápia segítségével meg lehet tanulni, hogy mikor kell és lehet hatékonyan harcolni, menekülni, vagy segítséget kérni, honnan lehet tudni, hogy ki a barátom, ki az ellenségem, és hogy hogyan lehet élvezni azt a harcot, hogy kihozzam a rosszból a lehető legjobbat, vagy örüljek annak a gyémántnak, amit a szarban találok."