A boldogság világnapja

Tudtátok-e, hogy az ENSZ Közgyűlése a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította március 20-át.

A helyi idő szerint csütörtökön konszenzussal elfogadott határozatában a Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a "boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja". A dokumentum egyben felszólítja az ENSZ 193 tagországát, hogy "megfelelő módon" ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.
A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések